2018. január 28. éjfélig várjuk a nevezéseket!
Mivel a honlapunk technikai hiba miatt néhány napig nem volt elérhető, meghosszabbítottuk a beküldési határidőt.
2018. január 28. éjfélig várjuk a nevezéseket!
A nevezések száma jelenleg 200-on felül jár. Mind az öt kategóriában – nagyjátékfilm, kisjátékfilm, kísérleti- és dokumentumfilm, animáció – érkeztek filmek. Legtöbb a kisjátékfilm, de a nagyjátékfilmek száma is meghaladja már a tavalyiakét. Ez évben a mozikban játszott, sikeres magyar játékfilmeket is neveztek.
A nemzetiségek tekintetében ismét nagy a szórás, a világ minden tájáról érkeztek nevezések, a legtöbb Magyarországról, Németországból és Amerikából, és igazi különlegesség, bhután-magyar koprodukció is érkezett.
A neves művészekből álló előzsűri megkezdte működését. Valamennyi kategóriában egy-egy rendező – operatőr páros dönt arról, mely filmek kerülnek a versenyprogramba, illetve az információs vetítések programjába.
Az előzsűri tagjai:
Monory-Mész András, Jancsó Nyika – nagyjátékfilm
Bollók Csaba, Lovasi Zoltán – kisjátékfilm
Ferenczi Gábor, Gózon Francisco – dokumentumfilm
Sopsits Árpád, Maly Róbert – kísérleti film
M. Tóth Éva, Kardos Sándor – animációs film
A május 9-12. között megrendezésre kerülő 2. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál zsűrielnöke idén is Szabó Gábor operatőr lesz, a zsűri további tagjai: Enyedi Ildikó filmrendező, Muhi András producer,James Chressanthis amerikai operatőr és Erdély Mátyás, a Saul fia operatőre.