A ZSIFF idei életműdíjasa Kardos Sándor Kossuth-díjas operatőr. Három filmes szakembert, Margitházi Beja és Gelencsér Gábor filmesztétákat, valamint Máthé Tibor Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőrt kértünk fel, írják le, mi jut eszükbe először Kardos Sándorról.
A valóság szabad szemmel láthatatlan olvasata
Kardos Sándorról elsőre a híres réskamera-filmek jutnak eszembe, melyek elementáris hatással voltak rám kezdő „mozinéző” koromban. Elbűvölt, ahogyan az ezzel a technikával készült, nemzetközi szinten is egyedülálló filmjeiben Kardos a relativizált mozgást „mozgatja” tovább, ahogyan kamerája a résen keresztül minden pillanatot rögzít, időbeli megszakítás nélkül. A mozgó elemek így – saját sebességüktől függően – torzulva, elnyúlva, az álló elemek pedig vízszintes csíkokként jelennek meg a filmen. A Résfilm 19 percében a japán bushido szelleme ölt testet, majd szakad szét, az elbeszélt történet és a kísérőképek szintjén is. A narrátor által szinte szóról-szóra felolvasott Zsebkendő című novellában Kelet és Nyugat találkozási pontján, aprólékos megfigyelésekkel, tömör megfogalmazásokkal egy lassú, nyugodt, meditatív hangulat képződik meg, amit olajozottan vesznek át a filmképek hol balról jobbra, majd jobbról balra vonuló amorf alakzatai. A néző a kisfilm néhány perce alatt tárgyak, emberek, hétköznapi látványok ismerős-ismeretlenné való átalakulásának lehet tanúja: hullámzó arcok terülnek szét és vékonyodnak semmivé, a valóság részletei gyurmaként nyúlnak és zsugorodnak, folyamatosan stimulálva az észlelést. Miközben a nézőpont változatlan, a tárgyak újabb és újabb arcukat mutatják, és az egész filmet átlengi egy sejtelmes, metafizikai aura, és ahogyan Akutagava történetében a szakadt zsebkendőn keresztül rálátás nyílik valami felszín alattira, a réskamera résén keresztül a valóság szabad szemmel láthatatlan olvasata sejlik fel.
Margitházi Beja
Végiggondolt és megszerkesztett képalkotás, mégis van benne kiszámíthatatlan elem
Kardos Sándorról elsőként a Hórusz Archívum jut eszembe. Nem azért, mintha az általa létrehozott gyűjtemény fontosabb volna operatőri és rendezői művészeténél, hanem azért, mert a döbbenetesen erős anyagon túl az abban látható fotók rávilágítanak saját tevékenységének egyik, ha nem a leglényegesebb aspektusára. Miként lehet legalábbis megközelíteni azt a fajta képalkotást, amely pontosan végiggondolt és megszerkesztett, mégis van benne valami több, valami váratlan, kiszámíthatatlan elem, amely túl van a szándékosságon, amelybe – ahogy a Hórusz kapcsán fogalmazott – „Isten ujja beleér”? Úgy gondolom, számos operatőri munkájában sikerült megközelítenie ezt a csodát. Mindenekelőtt a Jeles Andrással forgatott filmekben, akivel még az ELTE Amatőrfilm Klubjában kezdtek el együtt dolgozni, közösek a főiskolai vizsgafilmjeik, s ő fényképezte a rendező első három egész estés játékfilmjét, A kis Valentinót, az Álombrigádot és az Angyali üdvözletet. A következő, ami eszembe jut róla, operatőri munkásságának sokszínűsége. Rendkívül különféle stílusú alkotókkal tudott együttműködni, a már említett Jelestől Tarr Bélán és Bereményi Gézán át Tímár Péterig. Ha csak a három utóbbi rendező filmjeit egymás mellé tesszük, az Őszi almanachot, A tanítványokat és az Egészséges erotikát, világos lesz ez a műfaji és stiláris sokszínűség. Végül természetesen eszembe jut az operatőr mellett a rendező, aki ebben a pozícióban végképp kiélheti kísérletező törekvéseit, méghozzá a legalapvetőbb szinten. Új képalkotó technikákat vet be, a sportversenyeken alkalmazott célfotókamerát és a 360 fokos panorámaképet rögzítő felvevőgépet. Fontos ugyanakkor, hogy nem öncélúan kísérletezik, hanem olyan írók történetét filmesít meg (a Résfilmben Akutagava Rjúnoszukét, az Átváltozásban Kafkát, A sírásóban pedig Rilkét,), akikhez illik a különleges, a megszokottól eltérő látás- és ábrázolásmód, hiszen ez adhatja vissza a szerzők képpé formált gondolatiságát – ahogy a rendező-operatőr-szerző Kardos Sándorét is.
Gelencsér Gábor
A fények érzelemteli szeretete
Megtiszteltetésnek érzem, hogy a szegedi Zsigmond Vilmos Filmfesztivál életműdíjának átadása alkalmából röviden én is méltathatom Kardos Sándor Kossuth-díjas operatőr sokoldalú munkásságát. Felettem járt pár évvel a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakára, ahol már akkor megmutatkozott kivételes tehetsége a képekben való gondolkodásra. Elsőéves hallgatóként csodálattal néztem vizsgafilmjeiben azt a dramaturgiára épülő erős képiséget, amiből már akkor sugárzott a fények érzelemteli szeretete, ami később majd operatőri pályáját jellemzi. Kardos Sándor operatőri munkáiban az látszik, hogy töretlenül hisz a fénnyel kialakított kép misztikus erejében, és abban is, hogy gondolat nélkül nincs igazi kép. Egész lenyűgöző életművében megtalálható ez a dramaturgiai érzékenység, a képekben való gondolkodás magas szintű képessége, emellett mozgóképes felvételeiben azt is képes megmutatni, ami láthatatlan. Közös mesterünk, Illés György pedagógiai hitvallása az volt, hogy tanítványai a főiskolai tanulmányok befejeztével olyan gondolkodó operatőrökké váljanak, akik magas színvonalon képesek a legkülönbözőbb történeteket képekben elmesélni. Kardos Sándor operatőrként ennek a hitvallásnak elkötelezett híve, kiemelkedő operatőri munkáival méltán lett a magyar operatőri iskola egyik jelentős képviselője. Egész életművét jellemzi a képet alakító fény szenvedélyes szeretete, valamint az a kimeríthetetlen kísérletező kedv, ami magas szintű felvételtechnikai tudással párosult, legyen szó akár mozgóképről, akár fotográfiáról. Mindemellett évtizedeken át gyűjtötte a régmúlt amatőr fotósainak felvételeit és létrehozott egy hatalmas, nemzetközi hírű gyűjteményt. Kedves Sanyi, engedd meg, hogy életműdíjad alkalmából őszintén gratuláljak, és további sikereket kívánjak.
Máthé Tibor filmoperatőr
